Az ötszörös Aranykönyv-díjas szerző színésznek készült, dolgozott újságíróként és volt televíziós műsorvezető is. Első kötetét 2008-ban magánkiadásban jelentette meg. Regényeiben a modern romantika a lélektani thriller stílusjegyeivel elegyedik. A szerző...
Lakatos Márk stylist, jelmeztervező, rendező és tévés műsorvezető. Filmtörténet-filmesztétika szakon diplomázott, Spanyolországban idegenforgalmat tanult. Rendszeresen tudósít a legfontosabb nemzetközi divathetekről. Évek óta szenvedélyesen főz. Lakatos Műhely nevű kolbászozóját 2016-ban nyitotta...
Pakisztáni születésű emberjogi aktivista, a lányok tanuláshoz való jogáért küzd. Ő az első pakisztáni, és egyben minden idők eddigi legfiatalabb Nobel-díjasa is. 2012-ben tálib szélsőségesek merényletet követtek el ellene: egy iskolabuszon utazott, amikor...
Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára...
Hél?ne Muyal-Leiris a párizsi terrortámadás során vesztette életét 2015. november 13-án. Férje, Antoine másfél éves gyermekükkel maradt magára; nyílt levele, melyet a merénylet másnapján írt a terroristákhoz, bejárta a világsajtót.
Dr. Anna Lembke a Standford Egyetem Orvostudományi Karának pszichiáter professzora, egy neves stanfordi függőségi klinika vezetője, gyakorló orvos, több száz tudományos cikk szerzője. Feltűnik a Társadalmi dilemma című Netflix dokumentumfilmben,...
Asha Lemmie a Boston College-ban diplomázott: irodalmat és kreatív írást tanult, majd New Yorkba költözött, és a könyvkiadásban helyezkedett el. Egyedi nézőpontból elmesélt történelmi regényeket ír, és az idejét New...
Dr. Nicole LePera holisztikus pszichológus. A Cornell Universityn és a The New School for Social Research intézményében szerzett hagyományos klinikai szakpszichológusi végzettséget. Gyakorló terapeutaként azonban frusztrálta, hogy sokszor nem ért...
Könyves tévésként lett ismert, de a zenéhez is ezer szállal kötődik. A Dob+Basszus című zenei műsor szerkesztő-műsorvezetője, Lovasi András életrajzának szerzője, és egy 30Y-etüdfilm után a Quimby-féle Most múlik pontosanról...
Dr. Thomas Lickona a fejlődéslélektan világszerte elismert szakértője, az Egyesült Államokban széles körben ismert, a jellemfejlesztést célul kitűző oktatási mozgalom vezetője. A mozgalom célja nagyjából megegyezik a hazai oktatási rendszerben...
Színésznő, műsorvezető. Már főiskolai hallgatóként a Vígszínház tagja lett (1995-2000), a tévében 1993-tól kezdett szerepelni. 2014-től a hétről-hétre látható Sztárban sztár című műsor zsűrijében vett részt. A fényképet Ritter Doron készítette.
Elizabeth Little St. Louis-i születésű, gyermekkorát is ott töltötte; a Harvard Egyetemen diplomázott. A Los Angeles Times sikerszerzőjeként az Amíg a lányod voltam (Dear Daughter) és a Filmszakadás (Pretty as...
Dr. Sylvia Löhken PhD fokozatú nyelvész és kommunikációs szakértő, emellett okleveles coach. Oktatói és kutatói tevékenységét követően tíz évig volt a DAAD (Német Akadémiai Csereszolgálat) vezető beosztású munkatársa Németországban és...
A könyv szerzőpárosa, Dominique Barreau és Luc Millar az életben is egy párt alkot. A személyiségfejlesztés, illetve az irodalom terén tevékenykednek, szenvedélyes utazók, rajonganak a francia történelmi és kulturális örökségért,...
Ulf Lüdeke újságíró, író és fotográfus, Németországban és Olaszországban dolgozik. 1965-ben született Wolfsburgban, majd 1990 tavaszán Kelet-Németországba költözött, ahol az egyesítést követően tíz évig különböző napilapok politikai és kulturális rovataiban...
Anna Lyndsey (írói álnév) egy befüggönyözött lakásban él teljes sötétségben, és csak szürkületkor és hajnalban merészkedik az utcára. Hogy ez az ingerszegény élet milyen is valójában, arról vall az igaz...
Laura Lynne Jackson feleség, anya, középiskolai angoltanár és médium. Adottságait a paranormális jelenségekkel foglalkozó legkiválóbb tudományos szervezetek vizsgáztatták, és igazolták valódiságukat. Jackson annak szentelte életét, hogy fölfedezze a túlvilághoz kötődő...