Lamb, Christina

Pakisztáni születésű emberjogi aktivista, a lányok tanuláshoz való jogáért küzd. Ő az első pakisztáni, és egyben minden idők eddigi legfiatalabb Nobel-díjasa is. 2012-ben tálib szélsőségesek merényletet követtek el ellene: egy iskolabuszon utazott, amikor fegyveresek rálőttek, de csodával határos módon túlélte az életveszélyes sérüléseket. A merénylet után Angliába került, és létrehozott egy alapot, melynek célja, hogy minden lány és gyermek tanulhasson. Több neves nemzetközi elismerést kapott, 2014-ben pedig Nobel-békedíjjal tüntették ki a pakisztáni szunnita muszlim családból származó lányt. A tálibok ugyanakkor továbbra is célpontnak tekintik, szerintük csak azért kapott elismeréseket, mert iszlámellenes a tevékenysége.

A szélsőségesek megmutatták, mitől félnek a legjobban: egy lánytól, akinél könyv van.

A szerző könyve

20%
Christina Lamb - Malala Yousafzai
Én vagyok Malala
A lány, aki harcolt, hogy tanulhasson, és lelőtte egy tálib katona. Amikor a tálibok elfoglalták a Szvát-völgyet, egy kislány kiállt saját jogaiért. Malala Juszufzai nem tűrte, hogy el akarják némítani, és harcba szállt azért, hogy tanulhasson. 2012. október 9-én mindezért kis híján az életével fizetett. Ezen a napon Malala épp az iskolából hazafelé tartott, amikor megtámadták és közvetlen közelről fejbe lőtték. Nem sokan bíztak felépülésében. Malala mégis talpra állt. Csodával határos gyógyulása a távoli Pakisztán egy eldugott részéből az ENSZ New York i székházáig repítette. Így vált tizenhat évesen világszerte az erőszakmentes tiltakozás példaképévé, és ő lett a valaha élt...

3490 Ft 2792 Ft

A szerkesztő ajánlja

Kedves Olvasónk!

Oldalunkon jelenleg nem üzemel a kosár gomb, így kiadványainkat a nagyobb könyvesboltokban vagy -webáruházakban vásárolhatod meg.

Olvass tovább rólunk a nyugatiter.blog-on.

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok