A nő teste egyszer már összetört, egyszer már táncolt a halállal, mégis az életet hívja minden túlzó mozdulatával, gesztusával. Mocskos szájú, tequilát vedel, szeret nyíltan beszélni a szexről, politikai tüntetésekre jár. A festés számára menedék, ablak önmagára, az őt körülvevő világra.
A férfi teste mázsás, feltűnő, egyszerre csúnya és mégis elbűvölő. Kielégíthetetlen, végzetes csábító, harsány, nagy étvágyú ember, aki nem tud és nem is akar korlátot szabni a vágyainak. Húsz évvel idősebb a nőnél. A festés számára tanítás, hatalmas freskóin marxista üzenetek harsognak.
Frida Kahlo és Diego Rivera. Két utolérhetetlen mexikói művész, két rendkívül erős egyéniség, az aprócska baba és a varangyképű óriás, akik szenvedélyesen, vad indulattal szerették egymást huszonöt viharos éven keresztül. Szenvedélyük egyszerre volt pusztító és inspiráló, felszabadító és megbéklyózó.
A Frida szerelme egy vibráló, lázadó, halállal dacoló nő és egy mindent elsöprő szerelem története, amelyhez a 30-as évek nyüzsgő, eleven Mexikója és New Yorkja nyújt festői hátteret.
– Az a gond, hogy Diego azt szeretné, ha az egész világ, az egész évszázad szeretné.
– És te, Frida?
– Én azt akarom, hogy Diego Rivera szeressen.