Hall, Judy

Judy Hall a világ legismertebb kristályszakértője. Közel ötvenéves tapasztalattal rendelkezik a kristálygyógyítás, a karmikus asztrológia és előzőélet-terápia területén. Negyven-egynéhány könyv, köztük számtalan bestseller szerzője. Kötetei többmilliós példányszámban keltek el szerte a világon, és már csaknem húsz nyelven olvashatók.

„Életemet a kristályok intuitív felfedezésével töltöttem, amelynek csúcspontja ez a végtelenül gyakorlatias könyv, amely által megoszthatom azt, ahogyan jómagam is dolgozom ezekkel a nagy hatással bíró ásványokkal. A kötetben megtalálható valamennyi technika, amelyet a pácienseimmel és a workshopjaimon résztvevőkkel különösen hatékonynak találtunk. Találkozhatunk majd ismerős, jól bevált kristályokkal, de újonnan elérhetővé vált kövekkel is. A test egyensúlyának helyreállítása mellett örömmel fedezem fel mindazt, amit a kristályok terápiás hatásukon túl nyújtanak. Azt, ahogyan a jelent, a múltat és a jövőt is gyógyítják; ahogyan kitágítják a tudatomat, és megérintik a lelkemet. Azt, hogy a kristályok a föld mélyébe is elvezetnek; ahogyan jobbá teszik a környezetemet és a bolygó környezetét is. Élvezettel élem át, ahogy a kristályok segítik a megvilágosodást. Most Olvasóimat is magammal hívom erre az utazásra.”

Még keressük a megfelelő idézetet a szerzőtől. Kis türelmet kérünk.

(a szerk)

A szerző könyve

20%
Judy Hall
Varázslatos kristályok – 300 gyógyító kristály

4999 Ft 3999 Ft

A szerkesztő ajánlja

Kedves Olvasónk!

Oldalunkon jelenleg nem üzemel a kosár gomb, így kiadványainkat a nagyobb könyvesboltokban vagy -webáruházakban vásárolhatod meg.

Olvass tovább rólunk a nyugatiter.blog-on.

Kosár

A kosarad üres.

Tovább vásárolok