1. kötet:

A világhírű zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás önéletregényének második kötetében a hatvanas évektől a kilencvenes évekig követhetjük történetét. A friss házasok meghitt kapcsolatának kibontakozásán keresztül, utazásaik, önmagukban és a misztikumban való elmélyülésüknek lehetünk tanúi. Majd annak, ahogyan a rák, felesége betegsége próbára teszi a mindenségbe vetett hitük erejét.

Vásáry Tamás úgy szól az élet nagy kérdéseiről, hogy azokban bárki magára ismerhet, útmutatást találhat a nehéz helyzetekben. A csodagyerek ebben a kötetben felnő, férfivá érik, de megtartja játékosságát, komor helyzetekben is hozza sajátos humorát.

2. kötet:

„Ha továbbra is csak zongoráznia kell, azt most már nem fogja kibírni. Hazudna, ha azt állítaná, hogy a zongorázás nem adott neki örömeket. Hány könnyes katarzisát élte át a billentyűkön nagy szellemek és saját érzelmeinek ötvözetében, és hány örömteli órát töltött más zenészek társaságában, ahol a kamarázás műfajában kiélhette a zenei szeretkezés gyönyörét. Sőt még azt sem tagadhatta, hogy egy-egy jól sikerült koncertje végén élvezte saját felszabadult játékát, és szórhatta szét a lelkes közönségnek ráadások kötetlen számait. Ilyenkor élvezte a sikert és a hatalmat, amit a hangszer tudása adott kezébe, és mindenekelőtt azt, hogy ilyenkor igazán úgy tudott játszani, ahogy valójában tudott. Ezzel szemben attól a pillanattól, hogy a partitúrát a kezébe vette, egész addig, hogy mozdulataival megszólaltatta a zenét, a karmesterség minden arcát igazán szerette.”